A FÉNY REJTÉLYES ÚTJA A VILÁGEGYETEMBEN

Előzmény: hogy gondolataimat közérthetőbben kifejezhessem, alkalmaztam saját készítésű képeket, de szükségesnek véltem a nagyok által készített képeket és leírásokat is alkalmazni, mindig közzétettem a kép és leírás készítőjének adatait, ezért köszönettel tartozom az alkotóknak!

A fény egy különleges, rejtélyes fizikai jelenség. Egy ”pontban”? keletkezik,  jön létre és gömbszerűen terjed szét a Világegyetemben. Haladási sebessége cca. 300 000 km/sec, azaz, 299 792 458 m/s. Ezen kívül kettős jellegű, fő tulajdonságai vannak, egy részről hullám (rezgés), más részről anyagi jellegű. Ezeket kísérleti úton többször igazolták a két rés kísérlettel. A két résben 1 darab fotont küldtek át, az a foton a két résben egyszerre áthaladva, igazolta annak hullám természetét (interferencia képpel). De ha a kísérletvezető a két résben áthaladó fotonra rátekintett, akkor azt anyagként láthatta. Ha minden igaz, akkor a Világegyetemből hozzánk érkező fények is hullámtermészetűek, de mivel mi rátekintünk, ezért anyagnak látjuk, érzékeljük.

1. A VILÁGEGYETEMBEN HALADÓ FÉNY IRÁNYVÁLTOZTATÁSAI
   
2. MÉRÉSEK A VILÁGEGYETEMBEN FÉNY SEGÍTSÉGÉVEL
   
3. A FÉNNYEL VALÓ MÉRÉSEK ÚJRAGONDOLÁSA A VILÁGEGYETEMBEN
   
4. A SÖTÉT ANYAG-SÖTÉT ENERGIA LÉTÉNEK IGAZOLÁSA
   
5. A FÉNYELHAJLÁS GRAVITÁCIÓS KÖLCSÖNHATÁSÁNAK IGAZOLÁSA
   
6. A FÉNYSEBESSÉG VÁLTOZÁSA AZ EDDIG ISMERTEKTŐL ELTÉRŐEN
   
7. A FÉNY GÖMBSZERÜEN TERJED A VILÁGEGYETEMBEN IS

1. A VILÁGEGYETEMBEN HALADÓ FÉNY IRÁNYVÁLTOZTATÁSAI

2010-05-27 Rieth József - gravitációs lencse - „A világegyetemben vannak úgynevezett gravitációs lencsék, melyek eltorzíthatják a kvazárok valódi képét. Ilyen híres lencse például az Einstein-kereszt, mely egy kvazár sokszoros képét mutatja.”

A galaktikus térben a gravitáció elhajlítja a látható fény útját. Tehát minél távolabbi mérőpontot, szupernovát alkalmazunk a galaktikus objektumok távolság mérésére, annál nagyobb hibának kell lennie, mivel a távoli, mérendő csillag vagy spirálgalaxis fénye nem egyenesen érkezik felénk, hanem minden gravitációval bíró objektum, amely mellett elhalad, elhajlítja a fényét síkban és térben a gravitációs objektum felé, így nem tudhatjuk, hogy a vizsgált objektum valódi helyzete hol van. Minél távolabbi objektum távolságát akarjuk meghatározni, annak fénye többször elhajlik, iránya módosul.  A módosulások darabszáma attól függ, hány gravitációs objektum mellett halad el a vizsgálandó objektum fénye, és az sem mindegy, hogy az útjába eső gravitációs objektumok, csillagok vagy spirálgalaxisok. Tekintve az ismert Világegyetem nagyságát,  a módosulások száma a „0” és a végtelen”∞”?! között ingadozhat.                                                                                        A fény gömbszerűen terjed a világegyetemben is.  Az sem lehetetlen, hogy az ismert Világegyetemet a vizsgálandó objektum fénye „körben”? megkerülheti, akár többször is, mielőtt a teleszkópunkba érkezne.                                                                             A vizsgált objektum fény útjának többszöri megtöretésekor, a „megfigyelő” a Földön és a Világűrben változó pozícióban és változó helyen lehet, ezért a valódi helyzethez képest más és más látszólagos helyre kell, hogy pozícionálja a vizsgált objektumokat.                                                                                                                                                        Ez abból adódik, hogy a vizsgáló a vizsgálandó objektum többször megtört fényútjának melyik szakaszából végzi mérését.

Rieth József: Anyagvilág – Háttérismeret - https://www.rieth.hu/Vilagom/10b_Kvazar.htm

2. MÉRÉSEK A VILÁGEGYETEMBEN FÉNY SEGÍTSÉGÉVEL

​„1908-ban Henriette Swan Leavitt harvardi csillagász összefüggést fedezett fel a Cepheida típusú változók pulzálásának frekvenciája és az abszolút fényessége között: minél alacsonyabb a fényerő változás frekvenciája, annál fényesebb a változó csillag. Ezt az így már mérhető fényességértéket be lehetett helyettesíteni egy másik összefüggésbe, a fényesség és a távolság viszonyának képletébe: ha két azonos fényességű fényforrás közül az egyik kétszer olyan messze van, mint a másik, fénye negyedakkora erősnek látszik; egy háromszor távolabbi csillag egyébként azonos fényének érzékelt intenzitása csak kilencede a közelebbiének; négyszer akkora távolságból már csak tizenhatoda, és így tovább.                                                                          Ha tudjuk, milyen frekvenciával lüktet egy változócsillag, kiszámíthatjuk, milyen a fényereje más változókhoz képest, és ha tudjuk, a relatív fényerejét, kiszámíthatjuk a relatív távolságot is. Amikor Hubble összevetette az M31-ben talált Cepheida változási periódusának hosszát más, Tejútrendszer-beli Cepheidákéval, kiderült, hogy a csillag (és értelemszerűen a csillagköd is, melynek része) elég messze van ahhoz, hogy kívül essen a „szigetuniverzumon”. Ma úgy mondanánk, kívül esik a mi „szigetuniverzumunkon”.                                                                                                                                                                              Hubble fogta a H335H jelölésű lemezt, amelyre október 5-én exponált, és vörös színű filccel ezt kanyarította a változócsillag képe mellé: „WAR”.                                                                                                                                                                                      Kijelentette, hogy az M31 önálló szigetuniverzum, ezzel új kategóriával bővítve a Világegyetem-leltárt: már galaxisokat is lehetett keresni.                                                                                                                                                                                          Newton óramű-világegyeteme 1929-ben kezdett szétesni.                                                                                                                            Slipher és más csillagászok is bebizonyították, hogy egyes csillagködök jelentős vöröseltolódást mutatnak, ami arra utal, hogy nagy sebességgel távolodnak tőlünk. Miután Hubble kimutatta, hogy ezek a csillagködök valójában galaxisok, elgondolkodott e jelenség jelentőségén. Akkor jött rá a megoldásra, amikor összevetette 18 vöröseltolódást mutató csillagköd sebességét és távolságát: a két érték egyenesen arányosnak tűnt – minél távolabb volt a galaxis, annál gyorsabban látszott távolodni.            Egy szó, mint száz, úgy tűnt, a Világegyetem tágul.                                                                                                                                        A Világegyetemnek egy csapásra története lett. És mint minden történetnek, nemcsak közepe volt -a jelenben egymást kergető, nyüzsgő galaxisokkal- a cselekmény kiindulópontja is felsejleni látszott. Maga Hubble is megelégedett azzal, hogy temérdek megfigyelést halmozzon fel, az elméleteket a gondolkodókra hagyta, azaz a Világegyetem tágul-e, vagy más értelmezés esetleg jobban megmagyarázza az adatok együttjárását”.*

* idézetek Richard Panek Sötét anyag, sötét energia című könyvéből, 27-28-29. oldal.

Galaxis halmaz - ABELL 2218  - HST.WFPC2 - NASA

3. A FÉNNYEL VALÓ MÉRÉSEK ÚJRAGONDOLÁSA A VILÁGEGYETEMBEN

Mindezeket elolvasva arra a felismerésre jutottam, hogy tudós csillagászok csodálatos módszert találtak ki a csillagok távolságának mérésére, de figyelmen kívül hagyták a már akkor is ismert fényelhajlást, amelyet a vizsgálandó objektum fénye a nagy gravitációjú csillagok, galaxisok mellett elhaladva végez. Kénytelen vagyok azt mondani, újra kellene gondolni, kutatni vajon a vizsgálandó objektumok fénye ténylegesen hányszor változtatott irányt a térben, és milyen gravitációjú objektumok mellett halad el, így a mért távolságok valójában mérhetők-e a jelenlegi, fent ismertetett módszerekkel.                    Kétségesnek tűnik állításom ismeretében a vöröseltolódással igazolt Világegyetemünk fénysebességű tágulásának mérése, valamint az ismert Világegyetem mérete, és annak eredménye is.                                                                                             Az ismert világegyetemnek csak 4% százalékát, a látható fényt ismerjük többé-kevésbé. A többi 96%százalékról csak annyit tudunk, hogy létezik. Van még megoldandó feladat!

4. A SÖTÉT ANYAG-SÖTÉT ENERGIA LÉTÉNEK IGAZOLÁSA

Feltétlenül meg kell említenem a fényelhajlás mértékét. A sötét anyag és a sötét energia létét is a fényelhajlás mértékével lehet igazolni, ezt többször igazolták mérésekkel. Jellemző észlelési helyei a sprálgalaxisok, melyekben tömegével van jelen. Furcsa kapcsolatban van a sötét anyag és sötét energia a spirálgalaxisban lévő csillagok és ködök anyagával. Egyes kutatók szerint a Világegyetem "fénysebességű" tágulását is a sötét anyag és a sötét energia hozza létre.                                        Egy csillag fénye, ha elhalad egy bolygó vagy egy csillag mellett, akkor a bolygó, vagy csillag felé meghajlik, ennek mértéke legyen 1(egy) egység, de ha a csillag fénye spirálgalaxis mellett halad el, akkor az elhajlás nem 1(egy) értékű, hanem annak 10x (tízszerese).  A tízszeres fényelhajlást nem indokolja a spirálgalaxist alkotó csillagok, ködök, csillagközi porok össztömege, mert a spirálgalaxis össztömege csak az 1 (egyes) értékű fényelhajlást indokolná, de az több, 10x (tízszeres) értékű. Ebből is következik, hogy a spirálgalaxis össztömege, összgravitációja azért 10x (tízszeres) értékű, mert valami számunkra ismeretlen anyagot, energiát (az energiának tömege van!?) tartalmaz.

5. A FÉNYELHAJLÁS GRAVITÁCIÓS KÖLCSÖNHATÁSÁNAK IGAZOLÁSA

Beszélnem kell még a fény rejtélyes tulajdonságairól, amit érdemes vizsgálni.                                                                                  Ahogy elhalad a fény egy gravitációval bíró objektum mellett, akkor meghajlik a fényút az objektum felé. Nyílván azért, mert vonzzák egymást. Mert mindkettőnek kell lennie önálló gravitációjának. A gravitációs objektum vonzása tömegénél fogva nagyobb, erősebb, tehát feléje hajlik el a fény, de akkor a fénynek is hatással kell lennie a gravitációs objektumra, azaz a fénysugár is, bármily kis mértékben, de elhaladtában elmozdítja a nála sokkal nagyobb gravitációs objektumot, bolygót, csillagot, spirál galaxist, ködöket, stb. Ez a hatás is azt igazolja, hogy a fény nemcsak hullám, de anyagi jellegű is. Hiszen a gravitációra elhajlik, és a fénysugár maga is gravitációt képez.

6. A FÉNYSEBESSÉG VÁLTOZÁSA AZ EDDIG ISMERTEKTŐL ELTÉRŐEN

Felmerül még a fény sebességének kérdése.                                                                                                                                              Az űrobjektumok, űrhajók és egyéb űreszközök  felbocsátása után szükséges sebességüket jelentősen növelni, hogy az alkotók szándékaikat elérhessék.                                                                                                                                                                                  Az űreszközök sebességnövelését úgy érik el, hogy közel vezérlik az űreszközt egy bolygó közelébe, és annak gravitációs hatását használva, hasonlóképp, mint a fényelhajlásnál, az űreszköz felgyorsul, ez többször megismételve érik el a sokkal nagyobb sebességét az űreszközöknek. ÉRDEKES!                                                                                                                                    Ennek alapján felmerül, hogy a fénynek, elhaladva bolygók, csillagok, spirál galaxisok mellett, útjában meghajolva, a fentiek ismeretében gyorsulnia kellene. Tudom, hogy a fénysebesség abszolút és konstans, az nem változhat Einstein óta. De mégis! A gravitáció van, fényelhajlás van, és hasonlóképp, mint az űreszközök gyorsításánál, miért ne növekedne a fény sebessége! A fizika szerint kellene!                                                                                                                                                          A fénysebesség ma is túlhaladható az ikerparadoxon kísérletek által igazolva. A kísérletben egy fotont kettévágnak, a spinjük („forgásirány”) megegyező. Egyik felét nagyon távolra elküldik, pl. üvegszállal, és a kísérletezőnél maradt fél darab foton „forgásirányát” megváltoztatjuk, akkor a távollévő fél darab foton ezt a változást a fénysebesség többszörösével követi.

7. A FÉNY GÖMBSZERÜEN TERJED A VILÁGEGYETEMBEN IS

Tanulmányomban eddig, én is a fénysugárról és annak rejtélyes tulajdonságairól írtam.                                                                  De valóban fénysugarat látunk? Vagy csak a szemünk és a gondolkodásunk csap be? Hivatkozom a tanulmányom bevezető részében lévő "két rés kísérletre", amely szerint a hullámként érkező fénysugarat akkor látjuk anyagnak, ha rátekintünk. Ezért joggal feltételezem, hogy szemünk csap be.                                                                                                                                           A gömbszerű fényforrásnak a Világegyetemben csak egy pici sugárszerű szegmensét látjuk, azt tekintjük anyagnak, és fénysugárnak azt látjuk. Kivéve a Szupernóvák jet sugarát?                                                                                                                        Az általam leírtakat átolvasva a híres magyar bűvész jut eszembe, aki mindig azt mondta „csak a kezemet tessék figyelni, vigyázat csalok”! Hát mi is vigyázzunk Világegyetemre, mert néha csal!

Jelenleg a fizikusok, asztrofizikusok sokasága foglalkozik a sötét anyag és a sötét energia detektálásával, meghatározásával, megismerésével sikertelenül. Az, akinek sikerül, jogosan garantált a világhír,a Nobel díj!                                    Nekünk, átlagembereknek egy teljesen új Világ, csodálatos új lehetőségekkel nyílna meg. Azt kívánom magunknak, kedves olvasóimnak, érjük meg a világegyetem összes anyagainak megismerését!

Amennyiben tetszett az értekezés vagy más véleményed a leírtakkal kapcsolatban, kérlek írj pár szót köszönetképpen (katt. ide)!  

Hollósi Ferenc - 2019 július 10. Budapest

Ugrás az oldal elejére ​