Az Univerzum leírásának akad több nagy problémája, és ezek mindegyike a Kozmosz tágulásával kapcsolatos – egy új elmélet lényegében ezeket oldja meg azzal, hogy egyszerűen a tágulást illúzióként kezeli.
A kozmosz tágulását a fény vöseltolódásával mérik,szerintem ez a mérési módszer, amint azt több dolgozartomban leírtam téves, de legalábbis kétséges, nem tudhat tökéletes távolság mérési adatot produkálni az észlelőnek.
Az Univerzum tágul, méghozzá egyre gyorsabban, amit a kozmológiai állandó ír le, a tágulást pedig a sötét anyag valamint a sötét energia irányítja, amit azért nevezünk így, mert nem lép a fénnyel interakcióba.
Azonban mind a kozmológiai állandóval, mind pedig a sötét anyaggal akadnak gondok, amit régóta hiába próbálnak megoldani. Egy új elméleti felvetés azonban a tágulást illúzióként kezeli, így pedig megoldja a csillagászat több eddigi problémáját is. Erről az új megközelítésről a Genfi Egyetem elméleti fizika professzora, Lucas Lombriser írt a Classical and Quantum Gravity című lapban – a professzorral pedig a Live Science készített emailben interjút, aminek a tartalmát lentebb ismertetjük.
Kezdjük az elején: honnan vették egyáltalán a csillagászok, hogy az Univerzum egyre gyorsabban tágul? A válasz az univerzumban tapasztalható jelenség, a vöröseltolódás, tehát hogy a távoli galaxisok fénye a spektrum vörös vége felé tolódik, ahogy ezek az objektumok távolodnak a Földtől. A legújabb megfigyelések ráadásul arra utalnak, hogy az Univerzum tágulása nem állandó, hanem valójában gyorsul. Ezt a felgyorsult tágulást a kozmológiai állandó a Lambda korrigálja le.
A kozmológiai állandót Albert Einstein vezette be, azért hozta létre, a Lambda néven ismert, kozmológiai állandót, hogy azzal a matematikai számításait módosítsa, és ezzel Lambda állandóval stabilizálta. Előző számításai azt mutatták, hogy a Világegyetem egy távoli időben megszűnik létezni. Az akkori nézet szerint a Világegyetemet statikusnak állandónak gondolta Einstein, ezért találta ki a kozmológiai Lambda állandót. De hát ez csak matematika, még nem a Világvége! A kozmológiai állandót Einstein később, élete legnagyobb tévedésének minősítette. Jelenleg új reneszánsza van az Einstein féle kozmológiai állandónak, mintha visszatérne? Hiába a Világ változik oda és vissza is. Ebből az derül ki, hogy még mindig, mennyire keveset tudunk az Univerzumról.
A kozmológiai állandó azonban kihívást is jelentett a csillagászok számára, mivel a részecskefizika által előrejelzett érték jelentősen (120 nagyságrenddel) eltér a megfigyelt értékektől – ami alapján ez a fizika történetének legrosszabbul előre jelzett értéke.
A probléma megoldására Lombriser professzor tehát a világegyetem új matematikai értelmezését javasolja: táguló univerzum helyett egy lapos és statikus Univerzum bevezetését veti fel – vagyis valami olyasmit, ami Einstein korai feltételezésére hasonlít.
Saját astronomyknowhow.hu oldalamon közzétett, 30 dolgozatomban, abból 4 utóbbi munkámban, amelyek az elmúlt 2 évben íródtak, arra hivatkoztam, hogy nem volt Nagy Bumm.
A világegyetem úgy jött létre, hogy két sík Világegyetem súrlódott egymással és anyagot is cseréltek, jelentős hő keletkezés közben. Így jött létre az ismert Világegyetem, az ismert anyagon túl, másiknak az itt maradó része 96%-ban a sötét anyag és a sötét energia. Ez a másik Világegyetem messze távozott. Azt írom messze távozott, mindenesetre 13.9 milliárd fényévnél távolabbra került, mivel csak addig látható a fény. Az Univerzumnak jelenleg része, a nem ismert sötét anyag és a sötét energia, ezek egy másik Világegyetem anyagai lehetnek. Lehetséges, hogy ezért nem tudjuk megfejteni sötét anyag és a sötét energia titkát!
Ez állító dolgozataimban részletesen olvasható.
https://astronomyknowhow.hu/hu/a--sotet-energia---a--sotet-anyag--vege-es-a-gravitacio
Lombriser a modelljében a tágulásra utaló hatásokat a részecsketömegek időbeli alakulásával magyarázza: a részecskék, mint például a protonok és az elektronok, a téridőt átható mezőből származnak. Ez a mező azonban ingadozik, ami a részecsketömeg ingadozásához és ennek következtében a kozmológiai állandó változásához is vezet. Ezek a téringadozások nagyobb vöröseltolódást eredményeznek a távoli galaxishalmazokban, mint ahogy azt a hagyományos modellek jósolják, ami egyrészt tehát közelebb áll a kozmológiai állandó ténylegesen megfigyelt értékéhez, másrészt arra utal, hogy az általunk megfigyelt tágulás csak illúzió, ami mögött valójában a részecsketömegek fentebb részletezett ingadozása áll.
Lombriser keretrendszere ráadásul más kozmológiai rejtvényekre is elegáns választ kínál – ilyen például a sötét anyag természete. Lombriser felvetése alapján az említett téringadozások axionként, tehát olyan hipotetikus részecskeként viselkedhetnek, amelyeket a sötét anyag jelöltjeiként tartanak számon. Ezen kívül az elmélet alternatív magyarázatot kínál a sötét energiára is – erre a galaxisokat egyre gyorsuló ütemben széthúzó hipotetikus erőre. Lombriser szerint ugyanis a sötét energiának tulajdonított hatás a részecskék tömegének különböző fejlődési útjaival magyarázható a világegyetem későbbi szakaszaiban.
A statikus világegyetem egy elmélet a modern kozmológiában, amely szerint az univerzum örökké változatlan és állandó állapotban van. A statikus világegyetem koncepciójával szemben állnak azok az elméletek, amelyek az univerzum folyamatos tágulását vagy összeomlását jósolják. A statikus világegyetem elméletét a megfigyelések alapján az ősrobbanással kezdődő, táguló világegyetem koncepciója vette át.
Történeti háttér
A statikus világegyetem gondolata a 20. század elején merült fel, amikor még nem voltak pontos megfigyelések és adatok az univerzum szerkezetéről és fejlődéséről. Albert Einstein az 1910-es években kifejlesztett egy olyan elméletet, amelyben az univerzum örök és állandó marad. Einstein az úgynevezett "kozmológiai állandó" bevezetésével próbálta magyarázni a statikus világegyetem modelljét. Ez az állandó egy olyan paraméter az által kidolgozott egyenletekben, amelynek a célja az volt, hogy az univerzum összeomlásával szemben fenntartsa a statikus állapotot.
Steady State model
A statikus világegyetem egy továbbfejlesztett változataként a 20. század közepén Hermann Bondi, Thomas Gold és Fred Hoyle kidolgozták az úgynevezett "Steady State" modellt, amely szerint az univerzum ugyan örökké tágul, de ezt folyamatosan új anyag képződése kompenzálja, így a világegyetem sűrűsége állandó marad.
Ha ez a Steady State model igaz, akkor a Világegyetem örökké tágulása során keletkező új anyaggal végtelenre fog fejlődni? Az örökké végtelenűl táguló végtelenre növő Világegyetemet nem tartom valószínünek.
Szerintem a Világegyetem egy hatalmas sík gyűrű fomában fog rögzülni, amikor egyensúlyba kerül a Világegyetem anyagának gravitációja és a széttaszító erő, amelyet a sötét energia gravitációja képvisel. Lehet, hogy így teljesül Einstein statikus Világegyetem elmélete, ehhez magam is kézséggel csatlakoznék.
A fennt leírt, általam idézett új nagy ötletek, igazán tisztelendők, elismerésre méltók, Lucas Lombriser professzor alkotásai, végre újat lehet hallani, olvasni az asztrofizikában a 20 éve megoldatlan Végtelen világegyetem, a sötét anyag és a sötét energia kérdéseiben.
