LIGO, VIRGO MŰSZEREK, LISA PROJEKT

Előzmény: hogy gondolataimat közérthetőbben kifejezhessem, alkalmaztam saját készítésű képeket, de szükségesnek véltem a „nagyok” által készített képeket és leírásokat is alkalmazni, mindig közzétettem a kép és leírás készítőjének adatait, ezért köszönettel tartozom az alkotóknak!

Sok év alatt sok tanulmányomban írtam a gravitációról, annak fizikájáról és végtelenbe ható terjedéséről, amelyek ma is érvényesek. A legnagyobb baj az, hogy ma sem tudunk igazán semmit a gravitáció keletkezéséről és anyagáról, rengeteg kutatás után. Pedig nagyon igyekeznek a tudósok.
A Világegyetemben Einstein szerint a gravitáció egy nagy rejtély, a mai fizikusok szerint a gravitáció rejtély. Tanulmányaimban megemlítettem, hogy a kutatások során a tudósok terveztek és létrehoztak Amerikában, Olaszországban a gravitációt mérő Ligo és Virgo nevű műszereket, ezekkel a műszerekkel érzékelik a távoli feketelyuk és neutroncsillag összeütközéseket, és a Világegyetem működéséről szerzett tudományos méréséket ezekkel a gravitációs mérésekkel képesek értelmezni, abból következtetéseket levonni.

Az a hibája ezeknek a csodálatos műszereknek, hogy a Földhöz vannak rögzítve, és lézerekkel működnek, érzékelik az Űr objektumok egyesülésekor létrejövő gravitációs hullámokat. Érzékelő karjaik egymástól 90˚-ra vannak, és ha a gravitációt keltő objektum ebbe a sávba esik, érzékelik a gravitációt, mikor és hol történik az egyesülés a Világegyetemben. Akkor óriás teleszkópokkal és az objektumok keltett fényével meg lehet határozni (de nem mindig), hol történik a feketelyuk vagy a neutroncsillag egymásba olvadása.
A Föld tengely körüli forgása és a Nap körüli keringése miatt a rá épített Ligo és Virgo műszerek véletlen, esetleges gravitációs észleléseket tudnak végezni.
De erről jutott eszembe, hogy olyan műszereket kellene gyártani, mint a Ligo és Virgo gravitációs érzékelő műszerek, csak azoknak legyen 3 érzékelő karjuk, egyenlő oldalú háromszögben. Így ezzel a megoldással jobban meg lehetne határozni, hogy a Világegyetemben hol történik gravitációs esemény, és nem lenne szükség az optikai műszerek együttműködésére.

Ugyanakkor felmerült, miért ragaszkodom én a Földhöz, amikor a világegyetemben bőven van hely, és ott sokkal nagyobb műszert lehetne létrehozni, amely sokkal finomabb gravitációs hullámokat is érzékelne. Ez a műszer a világűrben működne. Térben 3 db Egyenlő oldalú háromszög karjaival még pontosabban tudná meghatározni az egyesülések helyét, sőt egyéb tudományos műszerek és mérések lennének rajta, amely a tudomány diadalára működhetne, és adna választ olyan kérdésekre a gravitációval kapcsolatosan, és más dolgokban is, amire ma még képtelenek vagyunk.

Folytatva ötletemet, az előző műszerek csak síkban érzékelnék a gravitációt. Alkotnék egy további, újabb gravitációs érzékelő műszert, amely térben is képes lenne érzékelni a gravitációt az űrben. Olyan módon, hogy az egyenlő oldalú háromszög érzékelőre rá merőlegesen, 90 fokra helyeznék egy újabb, azonos műszert, amely egymással azonos egyenlő oldalú háromszög alakú érzékelő műszer lenne. Így az egymásra merőlegesen lévő háromszög alakú műszerek térben érzékelnék az Űrben lévő gravitációs történéseket, közös érzékelő és azt feldolgozó központjukkal.

Jelenleg a kutatók és tudósok a Földről, LIGO és VIRGO műszerekkel az óriási fekete lyukak robbanásszerű egyesülését, és a neutron csillagok robbanással formálta kis fekete lyuk létre jöttét érzékelik.
VIRGO

A Pisa mellett található Virgo gravitációshullám-detektor légi felvétele FORRÁS: ESA 
https://www.origo.hu/tudomany/20190329-folytatja-gravitacios-hullamok-utani-kutatasat-a-tovabbfejlesztett-ligo-es-a-virgo.html
A kutatásban részt vevő Virgo, az olaszországi Európai Gravitációs Obszervatóriumban (EGO) lévő gravitációshullám-detektor.
A Virgo együttműködést Belgium, Franciaország, Németország, Magyarország, Írország, Olaszország, Hollandia, Lengyelország, Portugália és Spanyolország 106 intézetének közel 550 kutatója, mérnöke és technikusa alkotja.​

LIGO

                                            https://www.ligo.caltech.edu/news/ligo20191015

A LIGO két ikerdetektorból áll, az egyik Washingtonban, a másik Louisianában található. A fejlesztésnek köszönhetően a műszerek képesek lesznek az eddigihez képest kétszer akkora távolságban is észlelni a fekete lyukak ütközését.
A LIGO-t az NSF, a Caltech, valamint az MIT egyetemek működtetik. Az Advanced LIGO detektorok pénzügyi támogatását az NSF Németországgal közösen (Max Planc Society) biztosítja, Anglia (Science and Technology Facilities Council) és Ausztrália (Australian Researches Council) pedig jelentős kötelezettség vállalásokkal és hozzájárulásokkal segíti a projektet. A világ minden tájáról közel 1300 kutató vesz részt a LIGO tudományos együttműködésben, amely magában foglalja a GEO kollaborációt is.

Magyar részvétel a LIGO, VIRGO kutatásokban

Magyarországról három kutatócsoport is részt vesz a LIGO-VIRGO együttműködés munkájában: 
Az Eötvös Gravity ResearchGroup (EGRG) a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemről, vezetője Dr Frei Zsolt,
A Szegedi Tudományegyetem gravitációs hullámok kutatásával foglalkozó kutatócsoportja,
és a Wigner Fizikai Kutatóközpontban működő Gravitációs Fizikai Kutatócsoport.

Örömmel olvastam, hogy a legújabb, az általam elképzelt, fentebb említett, egyenlő oldalú háromszög alakú, űrben működő hatalmas gravitációmérő megvalósul, aránylag rövid időn belül.

Indulhat a téridő hullámzását kutató LISA-küldetés

Lézer Interferométer Űrantenna (LISA) küldetés célja az űrből érkező gravitációs hullámok észlelése és tanulmányozása – ezt hagyta most az ESA jóvá. A LISA, az ESA tagállami ügynökségei, a NASA és egy nemzetközi tudományos konzorcium részvételével létrejött együttműködés három űrhajóból áll majd, amelyek háromszöget alkotnak az űrben a téridő hullámzásainak az észlelésére. A 2035-re tervezett LISA hatalmas égi események gravitációs hullámait fogja vizsgálni – így vizsgál olyan kérdéseket, mint az univerzum eredete, a feketelyukak, vagy az univerzum tágulása.
Az Európai Űrügynökség tudományos programbizottsága jóváhagyta a Lézer Interferométer Űrantenna (LISA) küldetést – írja a hivatalos közlemény. Mindez zöld utat jelent a műszerek és űrhajók építéséhez, a munkálatok pedig 2025 januárjában kezdődnek, miután kiválasztottak egy európai ipari vállalkozót.
A három űrhajóból álló LISA a Föld nappályáját követi, és egy 2,5 millió km-es egyenlő oldalú háromszöget alkot. Ezek az űrszondák lézersugarak segítségével fognak kommunikálni, és 2035-re tervezik a startot egy Ariane 6 rakéta fedélzetén. A küldetés az ESA, tagállami űrügynökségei, a NASA és a nemzetközi tudósokból álló LISA konzorcium együttműködése.
A LISA bár tehát egy csúcstechnológiájú küldetés, az alapja Einstein egy évszázaddal ezelőtti elméletéből fakad a gravitációs hullámokról, a téridő finom hullámzásairól, amelyeket a nagyobb tömegű objektumok gyorsulása hoz létre. Ezek a hullámok megfoghatatlanok maradtak mindaddig, amíg a közelmúlt technológiai fejlődése lehetővé nem tette az észlelésüket. A LISA projekt tudósa, Nora Lützgendorf elmondása alapján a LISA fontossága abban rejlik, hogy a Földön lehetségesnél alacsonyabb frekvenciájú gravitációs hullámokat érzékel, és így rávilágít az univerzum “csecsemőkorában” lezajlott kozmikus eseményekre.
A misszió céljai ambiciózusak. A LISA célja a galaxisközpontokban bekövetkezett kolosszális feketelyuk ütközésekből származó téridő hullámzás észlelése, betekintést nyújtva a fekete lyukak eredetébe és a galaxisok evolúciójában betöltött szerepébe. A misszió lényege ennek megfelelően pedig, hogy megfigyelje az univerzum kezdeti pillanatait, közvetlenül rápillantva az Ősrobbanás utáni másodpercekre. Ezen kívül a LISA hozzá fog járulni az univerzum tágulási sebességének megértéséhez, kiegészítve az épp zajló vizsgálatokat, például az Euclid küldetést.
A tágabb házunk tája, tehát a Tejútrendszer szempontjából a LISA az összeolvadó kompakt objektumokat fogja vizsgálni, amelynek köszönhetően nem csak a galaxisunk szerkezetéről tudhatunk meg többet remélhetőleg, de a fejlődéséről is.
​A LISA detektálási módszere arany-platina kockákra épül – ezek mindhárom űrhajóban teszttömegekként funkcionálnak, amiket lézer-interferometriával figyelnek. Ez a technika lehetővé teszi, hogy nagyon apró, néhány milliárdod milliméteres távolságváltozásokat észleljenek a szóban forgó tömegek között, amelyeket a gravitációs hullámok okoznak. Az interferometria lényege, hogy lézersugarakat bocsátanak ki, amelyek visszaverődnek ezekről a kockákról. Az így visszaverődő lézersugarakat összehasonlítják, aminek köszönhetően tehát a legkisebb távolságbeli eltéréseket is képesek érzékelni. Ez a módszer nagyon érzékeny, így képes a gravitációs hullámok által okozott nagyon apró térbeli változásokat is detektálni.

A LISA egyik aranykockája (ESA)

A tervezés során nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a külső tényezők, például a kozmikus sugárzás vagy más űrhajós tevékenységek, ne befolyásolják a méréseket. Ez azt jelenti, hogy a kockák szabadon lebegnek az űrhajók speciális tartályában, és csak a gravitációs hullámok hatására mozdulnak el. Ez a precíziós kialakítás épít a LISA Pathfinder és más küldetések, mint például a Gaia és az Euclid által már demonstrált pontosságra.

Az ESA Cosmic Vision 2015–2025 programjában a harmadik nagy küldetésként kiválasztott LISA csatlakozik a kozmikus megfigyelők flottájához. Kiegészíti a jelenleg tanulmányozási fázisban tartózkodó NewAthena küldetést – ezt a várhatóan 2037-ben elindított nagy röntgenmegfigyelőt. Az ESA irányítja a LISA űrrepülőgépeit, kilövését és műveleteit, számos európai ország és a NASA jelentős hozzájárulásával.

A Virgo és Ligo egy fekete lyukkal összeütköző rejtélyes égitestet észlelt

                                                                   Feketelyuk anyagot von el egy csillagtól

A magyar részvétellel zajló Virgo és LIGO együttműködés  tegnap bejelentette, hogy erős gravitációs hullámok észlelésével felfedeztek egy nagyjából 2,6-szoros naptömegű égitestet, ami a valaha látott legnehezebb neutroncsillag és a legkönnyebb fekete lyuk tömege között helyezkedik el. Az égitest 800 millió évvel ezelőtt összeütközött egy 23 naptömegű fekete lyukkal, ennek gravitációs hullámait észlelték.

Tömegrés

A csillagászokat hosszú ideje foglalkoztatja a 2,5–5 naptömegű égitestek megfigyelésének hiánya. Ezt a titokzatos területet „tömegrésnek” hívják, ahol egy égitest látszólag túl könnyű ahhoz, hogy fekete lyuk, és túl nehéz ahhoz, hogy neutroncsillag legyen. Neutroncsillag és fekete lyuk is akkor alakul ki, ha egy nagy tömegű csillag elfogyasztja nukleáris üzemanyagát, és szupernóvává válik. A keletkező égitest jellegét az határozza meg, hogy a csillag magjának mekkora része marad meg a robbanás után. A könnyebb magokból neutroncsillagok keletkeznek, míg a nehezebbekből fekete lyukak alakulnak ki. 

Egyedül a gravitációs hullámjel alapján, amit 2019 augusztusában észleltek a Földön, még nem lehet eldönteni, hogy az új égitest fekete lyuk vagy neutroncsillag, ez továbbra is rejtély marad. A kutatókat hosszú ideje foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon tényleg létezik-e tömegrés az említett mérettartományban, és amennyiben igen, mi ennek az oka. Az Advanced Virgo detektort Olaszországban, Pisa közelében üzemeltető Európai Gravitációs Obszervatórium (EGO), és az Egyesült Államokban található két Advanced LIGO detektor csillagászai mindenesetre most bejelentették, hogy

 A körülbelül 2,6 naptömegű égitestet felfedezése megkérdőjelezheti a tömegrés létezését.

 A nagyjából 800 millió évvel ezelőtti ütközés nyomán egy 25 naptömegű fekete lyuk alakult ki. Az új égitest neve az észlelés dátumából lett GW190814. „A gravitációshullám-megfigyelések ismét újabb ismeretlen területeket fednek fel. A megfigyelt rendszer könnyebb komponensének akkora a tömege, amekkorát eddig még nem figyeltek meg”- mondta el Giovanni Losurdo, az olasz Nemzeti Nukleáris Fizikai Intzézet (INFN) kutatója, a Virgo együttműködés szóvivője.
„Ez egy új felfedezés, ami új kérdéseket vet fel. Mik a fő jellemzői? Hogyan alakult ki egy ilyen kettős rendszer? A Virgo, a LIGO, és a hamarosan csatlakozó japán Kagra továbbra is keresi a válaszokat, és tovább bővíti ismereteinket a világegyetemről, amiben élünk.”

Különleges tömegarány 

A megfigyelt esemény egy másik érdekessége, hogy az összeütköző égitestek tömegaránya is különleges az eddig megfigyelt kettős rendszerek között. A nagyobb tömegű égitest körülbelül 9-szer volt nehezebb, mint kisebb társa.„Egy ilyen új eseményosztály felfedezése mind az elméleti modellek, mind az elemző eszközök határait tágítja” - mondta Ed Porter a CNRS kutatója, a LIGO-Virgo együttműködés kompakt kettős rendszerek összeütközését elemző csoportjának társelnöke.
„Noha még mindig nem tudunk sokat erről a rendszerről, az a tény, hogy olyan jellegzetes rendszereket észlelhetünk, mint például a GW190814, a tudomány története során először teszi a gravitációshullám-csillagászatot ilyen izgalmassá.”
Amikor a LIGO és a Virgo kutatói észlelték az összeütközést, azonnal riasztást küldtek a csillagász közösségnek. Számos földi és űrtávcső kezdett azonnal a fényjel és más elektromágneses hullámok keresésébe, de a 2017 augusztusában a sokcsatornás csillagászat megszületését eredményező híres neutroncsillag összeütközéssel ellentétben, most egyikük sem észlelt jeleket. 

Minek nevezzelek?

A Virgo és a LIGO kutatói szerint a 2019 augusztusi esemény elektromágneses hullámok általi érzékelhetetlenségének oka egyrészt az, hogy hatszor távolabb volt, mint a GW170817, így nehezebb a fényjelek észlelése.
Másrészt, ha valójában két fekete lyuk ütközött össze, akkor valószínűleg nem bocsátottak ki elektromágneses jeleket sem.
Továbbá, ha a rendszerben lévő kisebb égitest valójában egy neutroncsillag volt, akkor a kilencszer nehezebb fekete lyuk partnere egészben nyelhette el, és egy neutroncsillag, amit egy fekete lyuk elnyel, nem bocsát ki fényt.

Pac-Mannek?

„A Pac-Man jut eszembe, ahogy egy kis háromszöget fal fel” - mondja Vicky Kalogera a LIGO együttműködés kutatója, a Northwestern University professzora. „Ha a tömegek erősen aszimmetrikusak, akkor a kisebb neutroncsillagok egy harapással felfalhatók.”
​ „Nehéz megmagyarázni, hogy hogyan alakult ki az észlelt kettős rendszer. Az égitestek tömege és tömegarányuk egyedi kombinációja ellentmond minden jelenlegi asztrofizikai modellnek”- magyarázza Mario Spera a Padovai Egyetem és a Northwestern University kutatója. 

„Azt feltételezzük, hogy bizonyos asztrofizikai környezetekben, mint például sűrű és fiatal csillaghalmazokban és aktív galaxismagokban megnőhet az ilyen szélsőséges tömegarányú összeütközések száma. Amit viszont biztosan tudunk, az az, hogy a kompakt égitestek kialakulásáról és fejlődéséről szóló tudásunk még hiányos, és valószínűleg felül kell vizsgálnunk a kompakt csillagok kialakulásának jelenlegi elméleteit. ” A felfedezést nemrég tették közzé az Astrophysical Journal Letters folyóiratban. (Forrás: VIRGO, LIGO Képek: NASA)

Kicsi én
A kvantummechanika lehetővé teszi egy objektum számára - legyen az akármekkora méretű - hogy egyszerre két különböző helyet foglaljon el a térben.
Annak ellenére, hogy ez ellentmond a megérzéseinknek és közvetlenül ellentétes a mindennapi tapasztalatainkkal, a kvantummechanika szuperpozíciójának elvét kísérletileg igazolták neutronok, elektronok, ionok és molekulák felhasználásával is.
A tudósok által kifejlesztett kvantumtechnológián alapuló detektor 4000-szer kisebb, mint a jelenleg alkalmazott detektorok, és a közepes frekvenciájú gravitációs hullámokat képes észlelni. Az érzékelő melyek súlya körülbelül 10-17 kg, nanoméretű gyémánt kristályokat használ, a Stern-Gerlach interferometria segítségével kvantum-térbeli szuperpozícióba helyezve.
Ryan Marshman az UCL Physics & Astronomy és UCLQ szerzője elmondta:  „Már léteznek a szuperpozíció elvén működő kvantum gravitációs szenzorok. Ezeket az érzékelőket a newtoni gravitáció mérésére és hihetetlenül pontos mérőeszközök előállítására használják. A jelenlegi kvantumgravitációs érzékelők által használt kvantumtömegek sokkal kisebbek, atomi méretekről van szó, és a kísérleti munka halad az új interferometria technikák kifejlesztése felé, melyek ahhoz szükségesek, hogy készülékünkkel a gravitációs hullámokat is tanulmányozni lehessen.”

Újfajta gravitációs hullám jeleire bukkantak az univerzumban a csillagászok

Több nemzetközi konzorcium asztrofizikusai is egyszerre tették közzé eredményeiket, amelyek szerint újfajta gravitációs hullám jeleire bukkantak az univerzumban: olyan nagyon alacsony frekvenciájú jeleket észleltek, amelyekről azt feltételezik, hogy a galaxisunkon áthaladó, finoman rezgő gravitációs hullámokból származnak, ezek lehetséges forrásai pedig a szupermasszív fekete lyukak lehetnek.

Többek között az észak-amerikai Nanohertz Observatory for Gravitational Waves (NANOGrav) nemzetközi konzorcium asztrofizikusai is megtalálták a bizonyítékot a kozmoszt kitöltő, hosszú hullámhosszú gravitációs hullámok hátterére.
Tizenöt év adatait elemezve úgy gondolják, hogy ezeket a hullámokat a Nap tömegének akár több milliárdszorosát kitevő szupermasszív fekete lyukak hozták létre, amelyek egymás körül keringenek, mielőtt egyesülnének.
A nemzetközi konzorcium, amelynek célja a gravitációs hullámok észlelése milliszekundumos pulzárok rendszeres megfigyelésével, számolt be eredményeiről a The Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban. A másfél évtizedes munkában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói is részt vettek.

A fekete lyukak és más nagy tömegű objektumok térben való mozgása hullámokat hozhat létre az univerzumban, amelyeket gravitációs hullámoknak neveznek.

A pulzárok szupernóva-robbanásban elpusztult hatalmas csillagok magjának ultrasűrű maradványai. Gyorsan forognak, miközben rádióhullám-sugarakkal pásztázzák a világűrt – így a Földről nézve úgy látszanak, mintha pulzálnának. A leggyorsabbak köztük az úgynevezett milliszekundumos pulzárok, ezek másodpercenként több százszor fordulnak körbe tengelyük körül, így rádiósugaraik – a világítótornyok fényéhez hasonlóan – periodikusan fel-felvillanó impulzusokként észlelhetők. Mivel impulzusaik rendkívül szabályosak, precíz kozmikus időmérőként használhatók.
A gravitációs hullámok a teret és az időt jellegzetes mintázat szerint nyújtják és szorítják össze, ami az impulzusok közötti időközökben olyan változásokat okoz, amelyek a megfigyelt pulzárok mindegyikénél korrelálnak. Ezek a korrelált változások jelentik azt a sajátos jelet, amelynek észlelésén a NANOGrav dolgozik.
A közlemény szerint a NANOGrav korábban már felfedezett egy rejtélyes időzítési jelet, amely az összes vizsgált pulzárnál megfigyelhető volt. Ez azonban még nem volt elég erős ahhoz, hogy a tudósok az eredetét is megállapíthassák. A másfél évtizedes gyűjtőmunka eredményeképpen most azt feltételezik, hogy ez a jel a galaxisunkon áthaladó, finoman rezgő gravitációs hullámokból származik.

„Ez kulcsfontosságú bizonyíték a nagyon alacsony frekvenciájú gravitációs hullámokra”
– idézi a közlemény Stephen Taylort, a Vanderbilt Egyetem munkatársát, a kutatás egyik vezetőjét, az együttműködés jelenlegi elnökét, aki szerint a felfedezés abszolút új ablakot nyit a gravitációs hullámok univerzumára.
Ellentétben a tünékeny, magas frekvenciájú gravitációs hullámokkal, amelyeket a LIGO (Lézer Interferométeres Gravitációs Hullám Obszervatórium) és a hozzá hasonló földi eszközök észleltek, ezt a tartós, alacsony frekvenciájú jelet csak a Földnél sokkal nagyobb detektorral lehet érzékelni. Ezért a csillagászok galaxisunk egy részét hatalmas gravitációshullám-antennává „alakították át”, amihez 68 pulzárról gyűjtöttek adatokat.
Az ily módon létrejött detektort pulzáridőzítési hálózatnak nevezték el.
Einstein általános relativitáselmélete pontosan megjósolja, hogy a gravitációs hullámok hogyan hatnak a pulzárok jeleire. A tér szövetének nyújtásával és összenyomásával a gravitációs hullámok kicsi, de kiszámítható módon befolyásolják az impulzusok ütemét.
Egyes impulzusok a vártnál korábban, míg mások később érkeznek. Két különböző pulzárra mérhető eltolódások bizonyos mértékben összefüggnek, attól függően, hogy a két pulzár milyen távol látszik egymástól az égen.
A NANOGrav-kutatás egyre több bizonyítékkal szolgál az éves-évtizedes időskálán rezgő gravitációs hullámok létezésére.
Az adatok azt mutatják, hogy ezen hullámok lehetséges forrásai olyan kettős csillagrendszerek, amelyeknek tagjai a világegyetem legnagyobb tömegű fekete lyukai, tömegük több milliárdszorosa a Napénak, méretük pedig meghaladja a Nap és a Föld közötti távolságot. További kutatásuk segíthet megérteni a távoli galaxisok közepén összeütköző óriási fekete lyukakat és talán más egzotikus, alacsony frekvenciás gravitációshullám-forrásokat is.
A gravitációs hullámok első, 2015-ös, LIGO általi detektálásában az ELTE is részt vett, és hozzájárult a mostani NANOGrav eredményekhez is. Az együttműködésben Timothy Pennucci, a Frei Zsolt által vezetett ELKH-ELTE kutatócsoport posztdoktori kutatója rádiótávcsöves megfigyeléseket végzett, elemzéseket készített, valamint időzítési modelleket dolgozott ki a NANOGrav több pulzárjához, és új eszközöket fejlesztett ki a pulzárok időzítésére.

A parszek probléma

Amikor két galaxis egyesül, gyakran egy szupermasszív fekete lyuk bináris (SMBHB) keletkezik a középpontjukban. A hideg sötét anyaggal végzett numerikus szimulációk azt mutatják, hogy az SMBHB-k jellemzően néhány parszek távolságra leállnak egymástól, és évmilliárdokig tart az összeolvadás . Ez az utolsó parsec probléma.​

Budapest, 2024.07.15.

Hollósi Ferenc